A nyugalmat árasztó zene ereje

Manapság egyre többet hallani arról, hogy a várandósság alatt fontos a baba számára a zenehallgatás is. A zeneszó hatással van a magzat fejlődésére, éppen ezért nem mindegy, hogy milyen zenével – dübörgő vagy lágy dallamokkal – találkozik a baba a várandósság alatt. Ennek elsősorban az az oka, hogy a magzatvíz vezeti a hanghullámokat, de módosít is rajtuk. A beszéd, az ének vagy a nyugalmat árasztó zene fejlesztőleg hatnak az idegrendszerre és az agy jobb féltekéjére is. Emellett egyre ismertebb az a tény, hogy a baba szülés után felismeri azokat a dallamokat, melyeket magzati korban hallott. Ennek köszönhető, hogy a zene áldásos hatása bevethető olyan esetekben, amikor a gyermekünk mielőbbi megnyugtatása a cél.

Személyes tapasztalataim is igazolják a szakkönyvekben írtakat. A várandósságom alatt én is szívesen jártam a Müpába komolyzenei koncertekre, hogy a zene jótékony hatását élvezhessem. A széles kínálatból adódóan a szabadidőmhöz igazítva biztos találtam olyan hangversenyt, amire örömmel ültem be. Egy ilyen alkalom során vettem részt a Pannon Filharmonikusok egyik koncertjén, ahol szinte észrevétlenül ejtett rabul a zene hangulata. Az élmény hatására egyre több koncertjére mentem el az együttesnek, ami elsősorban azért fogott meg, mert a komolyzenében kevésbé elmélyült közönség számára is élvezhető műsort kínálnak, ráadásul olyan neves szólistákkal, akik tényleg felejthetetlen élményt adnak a hallgatóságnak játékukkal.

Az amúgy pécsi zenekarnak öt koncertje van a Müpában egy-egy évadban, mindegyik péntek este, így könnyen össze tudtam egyeztetni ezeket az alkalmakat olyan barátaimmal is, akikkel hétköznapokon kevésbé tudnék programot szervezni. Akiknek felkeltette az érdeklődését a Pannon Filharmonikusok, a következő évad műsorát ide kattintva érik el.

Javaslom mindenkinek, ha teheti, iktasson be komolyzenei esteket a babavárás időszaka során, hiszen ezekkel az alkalmak is fejlesztőleg hatnak a kicsi számára és természetesen arról sem lehet megfeledkezni, hogy a baba mellett a kismamák idegeit is nyugtatják.