Rólam


A legfontosabb három dolog, amit biztosítok a hozzám fordulóknak: szakértelem, idő és figyelem.”

A Semmelweis Egyetem Szülésznői szakirányán végeztem kiváló minősítéssel, majd további tanfolyamokon, különféle kurzusokon képeztem magam, hogy a legkorszerűbb szakmai tanácsokkal segíthessem a hozzám fordulókat. Folyamatosan követem a nemzetközi és hazai ajánlásokat, megváltozott protokollokat.

Több mint 10 éves szakmai tapasztalatom során speciális szakterületemmé a szülésfelkészítés vált. A Czeizel Intézetben több ilyen kurzust is tartok várandós kismamáknak, de legnagyobb szakmai sikeremnek a programozott császármetszésre felkészítő tanfolyam megalkotását, tematikájának kidolgozását tekintem. A fentiek mellet újszülött gondozás, valamint szülésfelkészítő tanfolyam is található a repertoáromban, melyekre eddig kivétel nélkül pozitív visszajelzést kaptam a résztvevőktől, akik az óra szakmaiságát és informatív jellegét szokták leginkább hangsúlyozni. Évente 700-800 fő vesz részt a tanfolyamaimon, személyes tanácsadásaim során pedig mintegy 150-200 kismamának és leendő apukának nyújtok segítséget.

Mindezeken túl foglalkozom kineziológiai tape felhelyezésével, valamint a hasi szülésen átesett édesanyák hegkezelésével is, melyet, mint kétszeres császáros anya tapasztalatból is nagyon fontosnak tartok a regenerálódás szempontjából. A hozzám forduló várandós anyukáknál/pároknál a bizalom kiépítése, valamint a hiteles tájékoztatás biztosítása a legfontosabb számomra. Az interaktív beszélgetések során a párokban felmerülő kérdésekre adott részletes, őszinte válaszaimmal a félelmek és szorongások teljes eloszlatására törekszem. Hitvallásom szerint fontos, hogy kompetens emberek megfelelő információval tudják ellátni a különböző szakterületen a pácienseket. Ebben a szellemben dolgozom, és külön szerencsésnek érzem magam, hogy ötvözhetem szakmai tudásomat saját tapasztalataimmal és elvárásaimmal, mint gyakorló édesanya. Szabadidőmet a legszívesebben a családommal töltöm. Szeretek utazni, kirándulni és sportolni. Férjezett vagyok, Kristóf fiam 9 éves, ikerfiaim Bercel és Félix 2 évesek.

 
 

Időpont-egyeztetésért vagy további információért hívd a következő számot:
+36 70 933 7838

Ha az aktuális elfoglaltságaim miatt nem tudom felvenni a telefont, hamarosan visszahívlak.

Üzenetet is küldhetsz: