slider-02

Bartos Rita vagyok

diplomás szülésznő, anya, feleség

Segítek, a babázás bármely szakaszában,
szakértelmemre és őszinteségemre számíthatsz!
 

Miért Pont Én?


Amikor kezdő szülőként útelágazáshoz érkezünk, és tanácsra van szükségünk, számos lehetőség kínálja magát. Elsőként valószínűleg az Édesanyánk és Anyósunk jut eszünkbe, akiket azonnal fel tudunk hívni, vagy amúgy is nálunk vannak éppen, és olykor valóban a legjobb ötlet tőlük segítséget kérni. Ugyanakkor nem szabad elfelejteni, hogy ők egy generációval előttünk voltak babás Anyukák, azóta sok idő eltelt, és a gondozás alapelvei sok tekintetben megváltoztak, hiszen a tudomány a babákról is egyre többet és többet tud. Vagyis Anyáink tanácsai bár a legjobb szándékúak, nem biztos, hogy mindig naprakészek.

Egy másik, azonnal kínálkozó lehetőség az Internet világa, ahol sok hasznos tanács mellett rengeteg szentírásnak álcázott ostobaság, tévhit és félrevezető információ kering. Ráadásként mivel két egyforma baba nincs, én semmiképp nem javaslom, hogy internetes tartalom alapján próbáljunk a problémás kérdésekben boldogulni.

A babakérdések szakszerű megoldása időt és odafigyelést kíván, mindamellett olyan naprakész szakembert, aki a baba családját megismerve, komplexen gondolkodik egy-egy felmerülő problémáról. Ebben tudok én segíteni, hiszen biztosan elegendő időt és figyelmet tudok áldozni rád/rátok. Kereshetsz e-mailen vagy telefonon, amelyik neked éppen kényelmes. Elérhetőségeimet a
Kapcsolat menüpont alatt találod.

 
  • A kislányom hetekig csak sírt és sírt, miközben rendesen evett, és bélgörcsei sem voltak. Mindenféle kivizsgálás és próbálkozás után megkerestük Ritát, hátha neki lesz ötlete, mi lehet a baj. Mivel ő személyesen is járt nálunk, rájött, hogy olyan meleg a házunk, hogy egész egyszerűen túl volt öltöztetve a kicsi. Ma már csak nevetünk az egészen.
    Berta, Dunakeszi
  • A babánk lombikbébi, annyira vártunk rá, hogy amikor megszületett, megszűnt a rajta kívül létező világ. Én tényleg csak vele foglalkoztam, a szobájában aludtam, a férjemmel is csak róla beszélgettünk. Három hónapos volt a fiúnk, a párom sosem mosolyog, pedig korábban szerintem boldog volt. Megkérdeztem, mi baja?! Azt mondta, hiányzom. Akkor jöttem rá, hogy őt teljesen elhanyagoltam. Rita segített kitalálni, hogyan juthatna rá és a picikénkre is elég időm. Nemrég volt a házassági évfordulónk, ami nagyon romantikusan telt, most igazán teljes az életem.
    Éva és Zsolt, Budapest
  • A feleségem arra készült, hogy szuper Anyuka lesz, az is, de ő ezt most még nem tudja. Egy nehéz szülés után próbált megküzdeni a babázás megpróbáltatásaival, de nálunk nem ment minden simán (köldökproblémák, hasfájás, ekcéma), ő pedig sajnos magára vette mindezt. Egy kolleganőm ajánlotta Ritát, aki nagyon sokat segített, főként abban, hogy a nejem megnyugodjon, és újra elhiggye, hogy meg fogunk oldani mindent. A heti rendszerességű konzultációk kapaszkodót jelentettek, amire nagy szükségünk volt.
    Bálint, Budapest
  • A védőnőnél mindig az volt az érzésem, hogy unja a problémáimat, meg engem is. Ritánál ez épp ellenkezőleg van, ő odafigyel rám, és sosem azokat a sablonos megoldásokat mondja, amiket a netről is elolvashatok. Nagyon ajánlom minden kezdő anyukának!
    Tóthné Erika, Solymár
  • Ritát akkor hívtam fel, amikor a fiam 3 hetes volt, és az állandó sírása miatt egy hete már szinte egyáltalán nem aludtam. Egy idő után már mindketten sírtunk, nagyon ki voltam borulva. Rita először is megpróbált megnyugtatni, és az első két konzultáció után valahogy el kezdtek működni a dolgok. Azóta mindenki alszik, és mosolygósan telnek a napok.
    Zsuzsanna, Nagykovácsi
  • Néha az ember kezdő anyukaként hajlamos olyan dolgok miatt is rögtön bepánikolni, amik igazából csak apróságok. Na ilyenkor jön jól, Rita! Nekem sokat segített.
    Anikó, Budapest
  • A szoptatással valahogy sehogy sem tudtunk boldogulni, pedig nagyon szerettem volna, ha sikerül. Akármit csináltam, a babám nem akart ciciből enni, pedig volt tejem, és már mindent kiolvastam a témában. Míg a kicsi aludt, én pihenés helyett a netet bújtam. Mindenhonnan próbáltunk tanácsot kérni, én is, a férjem is, így jutottunk el Ritához, akivel az első pillanattól megtaláltuk a közös hangot. A személyes jelenléte nagyon megnyugtatott. Most két hónapos a kislányunk, és már ő is anyatejes baba!!!
    Eszter, Budapest
 
 

Miben tudok segíteni?


Babavárás okosan

Szülés előtti tanácsadás
Ezt a szolgáltatást akkor ajánlom neked, ha mindenre felkészülten szeretnéd várni a kisbabádat.

Mindentudó babavárás

Szülésznői tanácsadás
A babavárás kilenc hónapja alatt ezer és egy kérdés merül fel bennünk, nőkben.

Babázás segítséggel!

Tanácsadás az első hetekben
A baba érkezése után a legnehezebb az első 6 hét, hiszen ez az idő szól arról, hogy megpróbáljátok megismerni egymást.

Anya, nő, feleség

Tanácsadás a kiegyensúlyozott családért
A baba érkezése komoly kihívás a szűlőknek, a párkapcsolatnak pedig igazi próbatétel.

 

Fordulj hozzám bizalommal!

Időpont-egyeztetésért vagy további információért hívd a következő számot:
+36 70 933 7838

A hívásodat hétköznapokon, 9 és 13 óra között tudom fogadni.

Vagy írj nekem üzenetet: